A turizmus konzultációk keretén belül a turizmus állami irányításának képviselői és a Magyar Turizmus Zrt. vezetői ismertetik a jövőt érintő szakmai elképzeléseiket, az MT Zrt. marketingstratégiáját, valamint a turizmus helyi vezető szakemberei osztják meg tapasztalataikat a résztvevőkkel. A rendezvénysorozat utolsó állomása szeptember 30-án, Budapest lesz.
A Magyar Turizmus Zrt. új vezetése, a meghonosítandó értékesítés-orientált szemlélet jegyében még szorosabbra kívánja fűzni együttműködését a turisztikai piac szereplőivel. A Parlamentben megrendezett júliusi turizmuskonzultáció folytatásaként a Társaság vezetői – a turizmus állami irányításának képviselőivel közösen – szeptemberben négy, régiós rendezvény keretében találkoznak a turizmuságazat vezető szakembereivel.
Valamennyi régiós szakmai találkozó azonos programszerkezetre épül: a nap első részében a turizmus állami irányításának képviselői – Dr. Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára, valamint Bánki Erik, az Országgyűlés Sport és turizmus bizottságának elnöke – adnak tájékoztatást a turizmus fejlesztésének stratégiai irányairól, illetve a hazai turizmus aktuális kérdéseiről. Ezt követően a Magyar Turizmus Zrt. tevékenysége kerül a figyelem középpontjába: Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatója a nemzeti turisztikai marketingszervezet megújuló tevékenységéről beszél a résztvevőknek, Debreceni János marketingigazgató pedig a Társaság marketingstratégiáját ismerteti.
A konzultációk második részébena turizmus helyi vezető szakemberei, minden alkalommal négy témakört átfogva – egészségturizmus, konferenciaturizmus, TDM és egy kiemelt fejlesztés az adott régióban – osztják meg tapasztalataikat a résztvevőkkel.
A harmadik regionális turizmus konzultációra szeptember 29-én Debrecenben került sor, ahol Kósa Lajos, Debrecen polgármestere köszöntötte a turisztikai szakma és a média képviselőit.
A szeptember 29-i konzultáció meghívott előadói és az előadások címei a következők voltak:
- Pajna Zoltán alpolgármester, Debrecen: A konferenciaturizmus jelentősége Debrecen gazdaságában;
- Benkő Ferenc vezérigazgató, Orosháza-Gyopárosi Gyógyfürdő Zrt.: Orosháza-Gyopárosfürdő lehetőségei az egészségturizmusban;
- Szabó Lajos titkár, Tisza-tavi Turizmus Fejlesztő Egyesület: A Tisza-tavi Túraközpont Hálózat, a "Magyarország legígéretesebb természetes vizű desztinációja" c. pályázat nyertese;
- Gencsi Zoltán elnökségi tag, a Hortobágyi Természetvédelmi és GénmegőrzőNonprofit Kft. igazgatója: A Debrecen és Hortobágy TDM szervezet bemutatása.
Az előadásokat követően minden alkalommal interaktív konzultációra kerül sor a turizmus állami irányításának képviselői, a Magyar Turizmus Zrt. vezetői, illetve a meghívott turisztikai szakemberek és médiaképviselők között.
|