A turizmus konzultációk keretén belül a turizmus állami irányításának képviselői és a Magyar Turizmus Zrt. vezetői ismertették a jövőt érintő szakmai elképzeléseiket, az MT Zrt. marketingstratégiáját, valamint a turizmus helyi vezető szakemberei osztották meg tapasztalataikat a résztvevőkkel. A négy állomást – Győr, Siófok, Debrecen, Budapest – érintő szakmai rendezvénysorozat szeptember 30-án, a fővárosban zárult.
A Magyar Turizmus Zrt. új vezetése, a meghonosítandó értékesítés-orientált szemlélet jegyében még szorosabbra kívánja fűzni együttműködését a turisztikai piac szereplőivel. A Parlamentben megrendezett júliusi turizmuskonzultáció folytatásaként a Társaság vezetői – a turizmus állami irányításának képviselőivel közösen – szeptemberben négy, régiós rendezvény keretében találkoztak a turizmuságazat vezető szakembereivel.
Valamennyi régiós szakmai találkozó azonos programszerkezetre épült: a nap első részében a turizmus állami irányításának képviselői – Dr. Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára, valamint Bánki Erik, az Országgyűlés Sport és turizmus bizottságának elnöke – adtak tájékoztatást a turizmus fejlesztésének stratégiai irányairól, illetve a hazai turizmus aktuális kérdéseiről. Ezt követően a Magyar Turizmus Zrt. tevékenysége került a figyelem középpontjába: Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatója a nemzeti turisztikai marketingszervezet megújuló tevékenységéről beszélt a résztvevőknek, Debreceni János marketingigazgató pedig a Társaság marketingstratégiáját ismertette.
A konzultációk második részébena turizmus helyi vezető szakemberei, minden alkalommal négy témakört átfogva – egészségturizmus, konferenciaturizmus, TDM és egy kiemelt fejlesztés az adott régióban – osztották meg tapasztalataikat a résztvevőkkel.
A negyedik regionális turizmus konzultációra szeptember 30-án, Budapesten került sor, a szeptember 30-i konzultáció meghívott előadói és az előadások címei a következők voltak:
- Dr. Pörzse Gábor, a SOTE Pályázati és Innovációs Központ igazgatója: Innováció a versenyképes egészségturizmusban;
- Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója: A Hungexpo és a konferenciák;
- Csapó Tamás, a Korda Stúdió Zrt. vezérigazgatója: A Korda Stúdió turisztikai fejlesztése és az ebben rejlő lehetőségek;
- Nagy Júlia TDM menedzser, Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád-völgye Egyesület: Turisztikai desztináció menedzsment a tokaji világörökség helyszínén – előremutató tapasztalatok az észak-magyarországi régióból.
Az előadásokat követően minden alkalommal interaktív konzultációra került sor a turizmus állami irányításának képviselői, a Magyar Turizmus Zrt. vezetői, illetve a meghívott turisztikai szakemberek és médiaképviselők között.
|