Az elmúlt időszak gazdasági nehézségei a magyarországi szerszámpiacot sem kímélte.
Jelentősen visszaesett a magyarországi szerszámgép-kereskedő boltok forgalma a professzionális szerszámok eladásának csökkenése miatt - közölte a GfK Hungária.
A forgalom visszaesésnek több vállalkozás esett áldozatul, így a felszámolásra került Nóniusz Szerszám Kereskedőház Kft. is.
A Nóniusz Reform Zrt. 2010. augusztus hónapban kezdte meg működését. A Zrt. és tuladonosai semminemű kapcsolatban nincsenek és nem is voltak a jelenleg felszámolás alatt lévő Nóniusz Szerszámkereskedőház Kft. „Fa" volt tulajdonosaival.
Az alapítók kizárólag azzal a céllal hozták létre a Zrt.-t, hogy az elmúlt években a hazai szerszámpiacon meghatározó szereplő helyébe lépve új gondolatokkal, szellemiséggel, szolgáltatásokkal, lehetőséggel álljanak a több mint 10 000 kereskedelmi kapcsolatot megtestesítő vevőközönség szolgálatába.
A Zrt. beszállítói partnereinek összefogásával 3 200 m2 -en mutatja be az általa forgalmazott termékeket, rendez szakmai megbeszéléseket ahol a végfelhasználóknak, kereskedő partnereinek a folyamatban lévő, illetve jövőbeni fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához nyújtanak hatékony segítséget a kiállítás ideje alatt.
Olyan szakmai újdonsággal is előrukkolnak, amely a jövőben jelentősen megkönnyíti a szerszámkereskedők és végfelhasználók életét.
Az Elektronikus Termékbemutató és Rendelő rendszerük (ETR), lényege, hogy segítségével gyors kereséséi, termékbeazonosítási, a termékek bemutatására, rendelhetőségére, összehasonlítására, átváltására, a termék-specifikációk bemutatására biztosít lehetőséget.
A program további lehetőséget nyújt viszonteladó partnereknek, akiknek lehetőségük lesz a saját készleteik országos értékesítésére, valamint beszállítóink teljes gyártói, forgalmazói termékadatainak virtuális megtekintésére, vásárlására is.
|