Az OTP Bank Nyrt., az OTP Hungaro-Projekt Kft., a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) valamint a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) által koordinált program célja az volt, hogy a vállalkozások fejlődésük érdekében magas szintű szakmai tanácsadói segítséget vehessenek igénybe. A tanácsadói díjak felét az Európai Unió fedezte, a szolgáltatásokat előzetesen akkreditált tanácsadó szervezetek nyújthatták csak, összesen 12 különböző tématerületen.
Az OTP Hungaro-Projekt a projektek lezárását követően a nyertes pályázók által benyújtott záró dokumentációk és pénzügyi elszámolások formai és szakmai értékelését végezte. Szakembereik értékes tapasztalatokra tettek szert és számos olyan típushibát azonosítottak, amelyek akár el is lehetetleníthetik egy-egy projekt sikeres megvalósítását.
A legfontosabb szakmai jellegű hibák, hiányosságok között első helyen említendő, hogy a pályázati dokumentációban vállalt munkarészek valamelyike hiányzik vagy nincs megfelelő módon kidolgozva, illetve hogy a tanácsadási szolgáltatás kizárólag szóban történt, ami a címzetti pályázati felhívás alapján nem támogatható. A tanácsadás tényét tehát minden esetben írásban kell leigazolni.
Típushiba az is, hogy a tanácsadói dokumentum olyan dokumentumrészt is tartalmaz, amely nem a jogosultsági időszakban keletkezett. Emellett sajnos az is gyakran előfordult, hogy a létrejött tanácsadói dokumentum szakmai színvonala vagy értékarányossága nem megfelelő.
„Mind a tanácsadói szolgáltatást igénylő vállalkozásoknak, mind az akkreditált tanácsadóknak nagyobb körültekintéssel kell eljárniuk, ez közös felelősségük. Természetesen partnerségi alapon mi is minden támogatást igyekszünk nekik megadni.” – erősítette meg Tabák Gábor, az OTP Hungaro-Projekt cégvezetője. – „A fent említett hiányosságok a legtöbb esetben javíthatóak voltak az eljárás során, így egyrészt a címzettek is értékesebb tanácsadási dokumentumokhoz jutottak, másrészt a támogatásközvetítő is biztosítani tudta az EU-s támogatások felhasználásának értékarányosságát. A konzorcium tagjai a közeljövőben több fórumon is igyekeznek megosztani ez irányú tapasztalataikat az érintettekkel, illetve a tágabb kis- és középvállalkozói közösséggel.”
Az OTP Hungaro-Projekt Kft. mint támogatásközvetítő az elmúlt években komoly tapasztalatokra tett szert EU-s finanszírozású támogatási programok előkészítésében és megvalósításában. A vállalat − partnerségben az OTP Bankkal − az elmúlt évek tapasztalatai alapján készen áll arra, hogy hasonló programok megvalósítójaként a jövőben is támogassa a magyarországi kis- és középvállalatok versenyképességének javítását. |